2015. május 1., péntek

Heló, Szuzdal!

Szuzdal, Vlagyimir ősi testvérvároskája, ami egy köpésnyi negyven percre (vagy ha olyan buszt sikerül elkapni, szűk egy órára) fekszik tőlünk északra, szintén egy olyan pont, amit látni kell, ha az ember ide téved.



Nyilván ez csak töredék, állítólag 40-50 körül mozog
a város templomainak száma.
Hogy miért? Hát nem feltétlen a hatalmas nagyvárosi élet miatt. A népesség a legfrissebb mutatók szerint már tízezer alá esett, és alapvetően a városkában sétálva az az érzése támad az embernek, hogy az eladókon és a turistákon kívül tényleg nem sokan laknak itt. Nyilván nem túl meglepő: hiába a hatalmas történelmi múlt (utalok itt nemcsak arra a tényre, hogy az első említése 1024-ből származik, hanem arra is, hogy fejedelemségi központ is volt), ha a 12. századi kis piszok (hah) templomocskákon, csinos faházikókon és helytörténeti múzeumokon kívül nincs sok minden, pláne nem felsőoktatás vagy (turizmoson kívüli) munkalehetőség.

Ettől függetlenül tény, hogy az orosz mértékekben szintén kisvárosnak számító Vlagyimirból is jó kicsit még vidékebbre menni, friss levegőt szívni (amibe ugyan belekeveredik a lótrágya ínycsiklandó szaga is, mert annyi az ilyen-olyan lovaskocsi a turistáknak, hogy ihaj - de hát ez a magamfajta alföldi gyereknek igazán frissítő illat, maradjunk ennyiben). Nyugalmas, csendes, hagymakupolás, a városon keresztülfolyik a Kamenka nevű kis folyó... Mi kell még?

2015. április 30., csütörtök

Pénteki séta a tavaszodó Vlagyimirban - képriport

Az eredeti terv az volt, hogy na most megyünk és jól megnézzük a kínai csoporttársammal az Arany-kapuban lévő múzeumot (ami mellett tanulunk, ugyebár, de sose mentünk még be) - pechünkre kiderült, hogy a múzeum épp zárva van. (Hozzátenném, hogy az orosz múzeumok rendkívül okosan és kiszámíthatatlanul találják ki a szabadnapjaikat: csütörtök, szerda, hétfő, bármi lehet szabadnap, plusz még sokszor beiktatnak egy санитарный день-t a nagytakarításnak, gondolom én - így lehetett az, hogy ugyan a Золотые ворота csütörtökön van általában zárva, de épp kifogtuk a hónap utolsó péntekét, ami bizony санитарный день volt). Szóval máshogy kellett elütni az időt, ha már bebumliztunk a trolin a városba.


Mivel épp akkor marhára rákezdett az eső, bemenekültünk a csak egy köpésre lévő kristálymúzeumba, ami az egykori Troickaja-templomban kapott helyett. Lehet, velem van a baj, de a sok kristálybidli engem alapvetően nem tudott annyira lázba hozni, mint a templom letisztult belső terei (a sok gyönyörűségesen giccses pravoszláv templom után igazi felüdülés az ilyen egyszerű-de-nagyszerű látvány).

2015. április 29., szerda

TAVASZ vagy mi!!!


Igen, még mindig elborzaszt, hogy az időjárás ilyen brutális hatással van a mindennapjaimra és a közérzetemre, de hadd magyarázzam meg, miért is volt nagy nap a keddi, amikor ittlétem alatt először 20 fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála (kijelzője).

Képzeljétek el, hogy április vége van, de te hónapok óta (több mint fél éve) kabátban mászkálsz. Nem azért, mert annyira borzasztó a nagy orosz tél, csak simán konstansan hűvös van. És nem akar tavaszodni a fenéket sem, pedig látod, hogy otthon pólóban mászkálnak, a fűben heverésznek a TIK mellett, fagyizgatnak, tulipánfát szimatolnak - én meg már minden zöldülő fűfolttól is lázba jövök, annyira lassú a változás. És akkor egyik pillanatról a másikra hirtelen ugrik vagy tíz fokot a hőmérséklet: hetek óta alig van tizenegynéhány fok, taknyos és szürke az idő (vagy ha ki is bújik a felhők mögül a nap, utána rákezd az eső, esetleg a random, örökké fel-felbukkanó laza hóesés). Reggel a piros kabátkámban, sállal indultam el, délután meg a vékony kardigánban is majd megpusztultam a napon. Persze most megint lehűlést ígérnek, szóval tizenöt perc hírnév a vlagyimiri tavasznak, de talán-talán most már valami elkezdődik. Az egyik csoporttársam azt mondta, hogy figyeljek, pár nap múlva a levelek is csak úgy sutty, megjelennek a fákon.

Mondjuk azt nem értem, hogy amikor én már pólóban sétáltam, olyan meleg volt, hogy tudtak mások vékony pufikabátban menni és nem megdögleni (bár mondogatja mindenki, hogy hú, micsoda zsárá van az ulicán, de hát istenem, kabátban nyilván hőség a huszonegy fok is). De hát így van ez.



2015. április 23., csütörtök

Saurma, a gyorskajálda helyi királya

Minden népnek kell egy nem túl helyi, de annál gyorsabb és fűszeresebb kaja. Ez itt sincs másképp: ami nekünk otthon a gyros vagy a döner, az az oroszoknál a шаурма́ (saurmá), vagy ahogy a péterváriak felé dívik, шаве́рма (de hallottam már шуарма-nak is).

A stílus hasonló: jó adag beazonosíthatatlan patkányhús forog a tűzhely mellett, lenyisszantják a finom, fűszeres falatkákat, hogy aztán egy jó adag hagyma, káposzta és mindenféle zöldség (kinél mi dívik) mellett belepakolják a lávásba (olyan taco-tésztaszerű izé, nem tudom), esetleg jól össze is sütik még a végén. Nyilván nem görögös vagy törökös, inkább talán arabos eredetre tippelnék (és ebben a hitemben a wikipédia is megerősít). Ízvilágra hagymásabb és káposztásabb (viszlát, görög sali!), de a hús maga ugyanaz, és a lávás nagy előnye, hogy sokkal kényelmesebben fogyasztható, mint az ide-oda folyó pita.

Ő lenne az ni.
Kötelező gyorskajálda, amivel tele van a város (csak itt a koli melletti piacnál vagy hatot számoltam, bár most valamit építkezni kezdtek, szóval minden boltot bezártak és félig-meddig ledózeroltak két szempillantás alatt - ne kérdezzétek, nem tudom, miért), csak arra kell figyelni, hogy ne a nagyon unatkozó bevándorló fiúkához menjünk, hanem ahhoz a bódéhoz, aminél sor áll. Talán ott fél fokkal biztosabbra veheted, hogy valami normális húsféléből készült a dolog és nem másból.

És belül - mondjuk szerintem Moszkvában változatosabb volt a töltelék, de nyilván ez bódétól függ.
Ui.: Nem mellesleg vannak olyan gasztronómiai csodák is, mint a "sajtos lávás", amit naivan első alkalommal kértem Moszkvában, és bizony a sajtos verzió annyiban különbözik, hogy kicsit gumiszerűbb az állaga - és narancssárga. Konkrétan kukásautós narancssárga. Ne kérdezzétek, milyen sajt segített ennek az árnyalatnak az elérésében. Én se kérdeztem. Jó volt.


2015. április 17., péntek

Az orosz nő

Az orosz nő fogalom (állítólag). Mint a francia nő, csak valami messzi, hűvös, keleties kiadásban. Ez főleg akkor tűnik úgy, ha elmerengünk a híres cárnőkön, túl sok Ulickaját olvasunk vagy már megint egy távol ülő szemű orosz modellbe futunk egy plakáton.

Borzasztóan utálok általánosítani, meg egy ekkora nagyságú országban őrültségnek is érzem a saját pirinyó tapasztalatommal, ezért sajnos ez nem az a poszt, amiben feltárom a nagy izgaságokat az orosz nőről mint jelenségről. Mert valószínűleg az orosz nő is épp úgy nő, mint a francia, az angol, a magyar vagy a kínai: van élete, munkája, családja, hobbija, kedvenc színe, álmai (vagy legalábbis törekszik ezeket elérni).

Persze azért van pár apróság, ami mégis szembetűnő magyar szemmel. Figyelem, szubjektív benyomások következnek (az általánosító hangvétel csupán a véletlen és a lustaság következménye)!

Az orosz nő divatos, de javarészt praktikus. Ez főleg télen látszik: ugyan van egy-két őrült tűsarkúban jégen táncoló nő, de azért Vlagyimirban legalábbis nem ez az általános. Persze, van magassarkú csizma, de csak az elegancia és a biztonságos járás határain egyensúlyozva.

Ami az öltözködést illeti, a tél folyamán tényleg hihetetlen, hogy a bunda tényleg az orosz nő egy fontos kelléke. Nem azért, mert feltétlen farkasordító hideg van - egyszerűen tudják hordani. És ami a leghihetetlenebb: a huszonéves lányok is tudják hordani, abszolút nem öregíti vagy teszi őket nevetségessé, mint otthon a legtöbbeket (tisztelet a kivételnek). Az igazi nagybundákat nyilván az idősebb korosztályon látni, de a fiatalabbaknál minimum egy-egy fenomenálisan ízléses bundagallérban vagy kiegészítőben megjelenik.

Az orosz nő szeret pakolni, de általában a hatalmas ridikülöket, pláne a sportos hátizsákokat igyekszik kerülni. Tipikus látvány az utcán, a buszon és az egyetemen: az orosz lánynak/nőnek/asszonynak van egy szép és praktikus kistáskája, benne minden szükséges kellék a napi élethez (ha egyetemistáról beszélünk, abba passzoló, maximum A5-ös füzetkével - az A4-es papír ideje itt lejárt, hát nem fér bele a táskába!), de nyilván a kistáska nem elég, ezért mindig látni náluk egy nejlonszatyort is. Igen, nejlonszatyort - de nem teszkósat ám, hanem sokszor virágmintás, strapabíró, maga nemében gusztusos darabokat, sőt ha csak éppen néhány füzetnek kell, amik nem férnek bele a retikülbe, akkor még ajándéktáskákat is lehet a kezükben látni. Különös, felettébb különös.

Az orosz nőnek fontos a haja (oké, kinek nem?), ezért lehetőség szerint kerülik a sapkát. Nagy hidegben ott a jó bundás kapucni, amikor melegedik, de azért hűvös van és/vagy fúj a szél, jönnek a kendők. Nem tudom, mennyire játszik szerepet a vallás a kendő melletti döntésben (a pravoszláv templomba a nők csak fedett fejjel, általában kendőben mehetnek be), de látszólag inkább annak a praktikus oldala miatt szeretik: nem nyomja le bilialakúra a hajad, sőt megtartja a frizurát, és még önkifejező eszköz is lehet. A legfurcsább, hogy a korombeli lányok is tudják olyan laza eleganciával hordani, amit otthon nem látni (a kendő eleve furcsa látvány otthon, még úgy is, hogy a körsálakat sokan a fejükre dobják - a kettő összehasonlíthatatlan).

Az orosz nő, de főleg, ha lány, imád az esküvőről álmodozni (oké, megint, ki nem?). Értem ezalatt azt, hogy még a bőven egyetemi éveit taposó, karrier előtt álló lányokkal is nem egyszer szóba került, hogy húha, repül az idő, férjet kéne találni. Lehet, csak én nem mozgok otthon ilyen körökben, de úgy tűnik, odahaza jóval karrieristábbak (vagy csak simán elveszettebbek) vagyunk ilyen téren.

Mindez persze csak egy szelet abból, amivel én találkozom nap mint nap. A vlagyimiri nő biztos épp annyira különbözik a moszkvaitól, a szibériaitól vagy a vlagyivosztokitól, amennyire az amerikai a franciától vagy a magyartól. És nyilván mindarra, ami felkeltette a figyelmemet, tudnék rögtön nem egy ellenpéldát is hozni (mert bizony, vannak sapkás, pufikabátos, nagytáskás, munkamániás orosz nők is). Mindenesetre az árnyalatnyi különbségek is különbségek maradnak.


2015. április 13., hétfő

A pászháról röviden

Шествие - körmenet
Ahogy a pravoszláv karácsonyt sem akkor ünneplik itt Oroszországban, amikor az európai hagyományoknak megfelelően kellene, úgy a húsvét is eltolódott egy héttel. Ennek örömére ugyan a húsvét alapja itt is, ott is ugyanaz, abszolút nem tudtam átérezni egyik hangulatát sem - amikor a miénk volt, senki se locsolt meg (mondjuk ez nem feltétlen baj) és nem volt sonka meg torma az asztalon, amikor meg a pravoszláv húsvétnak jött el az ideje, én nem vettem részt a nagy körmeneteken (szégyen vagy sem, de az ilyen vallási eseményeken mindig félek, hogy valami hülyeséget csinálok) és nem lettem elhívva vendégségbe, hogy lássam, hogy s mint mennek itt a dolgok. De azért a lényeg csak eljutott hozzám, hála a kedves csoporttársaknak. Meg az általános megfigyelésnek, nyilván.

Először is nekem az a benyomásom, hogy az otthoniakhoz képest a pászhát (igen, a pravoszláv húsvét nevében az eredeti héber kifejezés maradt meg) mai napig sokkal erősebben körüllengi a vallásosság. Félreértés ne essék, nyilván a mi húsvétunk alapja is ugyanaz és nyilván ez egy vallási ünnep, de ha nekem valaki azt mondja, hogy "húsvét", én először a népi szokásokra (tojásfestés, locsolkodás, sonkatojástorma stb.) asszociálok, nem pedig a templomba menetelre (most lehet megkövezni). Itt viszont aki ünnepli a húsvétot, az jóval szigorúbban tartja is magát a vallási rituálékhoz. (Megjegyzés: lehet, csak nekem tűnik úgy, de a saját korosztályomban sokkal több a láthatóan vallásos ember, legalábbis azon a szinten, hogy többeknek lóg a nyakában kereszt, mint otthon. Ennyiből nyilván nem illik következtetéseket levonni (nem is lehet), csak puszta észrevétel, zárójelbezár.)


Igaz, én is csak képeken láttam a körmenetet, mert nem voltak pontos infóim a dologról, de azért tessék, itt a pravoszlávia.
Na de miben is különbözik a húsvét és a pászha?

1. Az idő

Igen, elsősorban abban, hogy máskor ünneplik a nyugati és keleti egyház különböző naptárainak köszönhetően, így felborul a húsvét kiszámolása is. Idén épp egy héttel később, április 12-én ünnepelték a pászhát. És fontos megjegyeznünk, hogy a húsvét hétfő mint olyan itt nem létezik, a húsvét egyértelműen a vasárnapot jelenti.

2. A tojásfestés

Ez a szokás már szinte mindenütt megvan, de a mikéntje azért nem egészen ugyanaz. Nyilván a technikák szintjén is már olyan szintű a változatosság otthon is, hogy nem lehet általánosítani (pláne ha nem ragadunk le a csokitojásnál, ugyebár), de azért vannak különbségek. Például az, hogy itt nem fújják ki a tojást. Megfestik valamilyen természetes színezékkel, hogy szép sötétbarnás vagy vöröses legyen a tojás színe, esetleg tovább pingálják-díszítik, de valójában ez egy főtt tojás, szóval az öröm múlandó - vagy megeszed, vagy kidobod.

Ami technikai szinten igazán érdekes, hogy itt nagyon nagy divatja van a matricázásnak: valószínűleg így készen lehet direkt húsvétra kapni a kis tojásmatricákat a hagyományos virágmotívumoktól kezdve a totálisan érthetetlen orosz giccsig van minden.

Ahogy a mellékelt ábra is mutatja, van a sima festett tojás, amivel lehet játszani és nem fáj a szíved érte, hogy nem tudod hazavinni, és a változatos matricás megoldás.
Bocsánat a kép minőségéért, de a személyes kedvencem: a Disney-féle Jázmin hercegnő még oké lenne, kislányoknak biztos tetszik, mert lányos és kedves, de azért a mellette befigyelő ХВ (Христос Воскрес - Krisztus feltámadott!) rövidítés kicsit megbolondítja a dolgot, úgy érzem. Vagy csak nekem nem passzol a két kultúrkör? (És akkor most az Ezeregyéjszaka és a Biblia vallási kapcsolatát ne is kezdjük el feszegetni.)
3. A tojás úgy egyébként

Itt is ugyanolyan szimbólum, mint otthon, de itt nemcsak fiúknak ajándékozzák (lévén locsolkodás nincs, ez tőzsgyökeres közép-európai szokás), hanem mindenki mindenkinek. Másrészt szerintem erősebben élnek a tojásos játékok (pl. a tojásokat össze kell koccintani a hegyüknél, és akié nem reped meg, az nyert, vagy a szokásos szaladgálj-a-tojással-és-ne-ejtsd-el típusú mókák), és látszólag nem csak a gyerekeknél.

4. Köszöntés

Tudtam én anno valamelyik lektoros óráról, hogy hogyan is illik húsvétkor köszönni, de ettől függetlenül nagyon zavarba jöttem, amikor a takarítónő egy kedves Христос воскрес!-szel köszöntött. Hirtelenjében nem is tudtam, mit illik mondani, szóval csak megismételtem a köszöntést, pedig ilyenkor azt illik mondani, hogy Во истину воскрес! Ilyen ez, nem lehet csak úgy simán "kellemes húsvéti ünnepeket" meg "sok locsolót" kívánni (illetve hát lehet, csak nincs értelme).

5. A terüljterüljasztalkám

Minden jó ünnephez sok sajátos kaja is dukál, ezt az oroszok is jól tudják. Náluk viszont nem a sonkának van nagy jelentősége a tojáson kívül, hanem a kulicsnak. Hoztak nekünk kóstolóba különféle verziókat (a házitól a fantasztikus vlagyimiri kenyérkombinát termékéig - bár jelentem, meglepő módon utóbbi finomnak bizonyult), és hát lényegében ez egy édes, mazsolás, kúp alakú kalácsféle, a tetején általában cukormázzal. Fincsi, de abszolút csak húsvéti finomság (mi csak később kaptunk kóstolót, mert akkor volt óránk az adott csoporttal, és már akkor is alig tudták beszerezni, akik boltból hozták). Emellett a még tipikusabb húsvéti étel maga a pászha/pászka, ami egy túrós gúlaszerű valamicsoda, amit sajnos személyesen nem tudtam kipróbálni, szóval olvassatok utána.




2015. április 12., vasárnap

Tanulok is. Néha.

Itt pont ógörög szavak orosz akcentusos kiejtésén töprengünk a kilences teremben. Stríberállatok.