Heló, Szuzdal!

Szuzdal, Vlagyimir ősi testvérvároskája, ami egy köpésnyi negyven percre (vagy ha olyan buszt sikerül elkapni, szűk egy órára) fekszik tőlünk északra, szintén egy olyan pont, amit látni kell, ha az ember ide téved.

Nyilván ez csak töredék, állítólag 40-50 körül mozog
a város templomainak száma.

Hogy miért? Hát nem feltétlen a hatalmas nagyvárosi élet miatt. A népesség a legfrissebb mutatók szerint már tízezer alá esett, és alapvetően a városkában sétálva az az érzése támad az embernek, hogy az eladókon és a turistákon kívül tényleg nem sokan laknak itt. Nyilván nem túl meglepő: hiába a hatalmas történelmi múlt (utalok itt nemcsak arra a tényre, hogy az első említése 1024-ből származik, hanem arra is, hogy fejedelemségi központ is volt), ha a 12. századi kis piszok (hah) templomocskákon, csinos faházikókon és helytörténeti múzeumokon kívül nincs sok minden, pláne nem felsőoktatás vagy (turizmoson kívüli) munkalehetőség.

Ettől függetlenül tény, hogy az orosz mértékekben szintén kisvárosnak számító Vlagyimirból is jó kicsit még vidékebbre menni, friss levegőt szívni (amibe ugyan belekeveredik a lótrágya ínycsiklandó szaga is, mert annyi az ilyen-olyan lovaskocsi a turistáknak, hogy ihaj - de hát ez a magamfajta alföldi gyereknek igazán frissítő illat, maradjunk ennyiben). Nyugalmas, csendes, hagymakupolás, a városon keresztülfolyik a Kamenka nevű kis folyó... Mi kell még?

Egy blogról

Lássatok csodát, itt egy újabb, sokadik blog, amibe pötyörészni kezdek és újfent teljes optimizmussal remélem, hogy nem is fogom egyhamar abbahagyni. Merthogy van egy apró különbség a régi blogjaim és eközött: direkt célközönségnek szól.

Tudniillik a következő szemesztert - orosz szakos hallgatóként mondhatom, hogy végre valahára - Oroszországban töltöm féléves részképzésen, méghozzá Vlagyimirban, egy kb. Szeged-Budapest vonatútnyi távolságra Moszkvától a Campus Hungary ösztöndíjának köszönhetően.

Ez a blog tehát nem meglepő módon elsősorban a családomnak és a barátaimnak szól, hogy ne csak a Skype-on keresztül hallják, ahogy egy koliszobában beszámolok a kalandjaimról, hanem kicsit testközelből lássanak bele abba, merre járok nap mint nap, mivel foglalkozom, hogy is néz ki egy négy hónapos стажировка ott a (nem túl) messzi Keleten. Másfelől nem titkolt célom az is, hogy nemcsak az orosz szakos csoporttársaimnak, hanem minden más az orosz kultúra iránt érdeklődő erre tébláboló olvasónak adjak egy valósabb képet arról, mi is van valójában a "meanwhile in Russia" fotók mögött, milyen az a bizonyos nagy orosz lélek napjainkban, ha nem egy vaskos Dosztojevszkij-kötetből próbáljuk megismerni, hanem az utcán, az egyetemen, a sarki közértben vagy a vonaton. 

Így hát reményeim szerint lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere: személyes útinapló, fotók, videók, zenék, életérzések, lerombolt (vagy épp megerősített) sztereotípiák, tippek az Oroszországba utazóknak stb. Segítségképp oldalt megtaláljátok, épp milyen az idő és mennyi az óra Vlagyimirban, ha véletlen oroszul merészelek valamit leírni, le tudjátok fordíttatni a gépzettel, illetve van egy remek valutaváltó is, hogy ne kelljen annyit agyalni a rubel pillanatnyi árfolyamán. Akinek meg ez a blog nem lenne elég és Vlagyimiron túl is kalandozna kicsit Oroszországban, talál pár érdekes oldalt például a transzszibériai expresszről és a plackartos utazgatásról.

Az indulásig szinte pontosan két hetem van még. Addig szaladgálás, ügyintézés, meleg holmik beszerzése és tervezgetés a dolgom. És a várakozás. (Jaj, de rühellek várni.)