A nemzetközi helyzet fokozódik

Miközben akaratlanul is az megy egész nap a fejemben, hogy mához egy hétre már nem leszek itt (mert bizony, moszkvai idő szerint 10.35-kor már leszáll a gépem az orosz fővárosban, aztán indulhat az igazi kaland), szembe jönnek velem ilyen hírek.

Ha már az előző posztnál és a környezetem reakcióinál tartunk, tegyük hozzá, ukrán-orosz konfliktus ide vagy oda, azért nem érzem úgy, hogy bármitől is tartanom kéne. Nem a világ végére megyek, nem valami eldugodt, primitív törzshöz, nem kell külön beoltatni magamat, nem kell különleges engedélyeket kérnem a vízumért stb., ergo nyugalom van meg csigavér. 

Az, hogy mi történik mostanság az orosz gazdasággal, hogyan zuhan a rubel és hogyan vészelik át a nyugati szankciókat, egyelőre elég ködös itthonról. Bár valószínűleg ott se fog nagyon izgatni, hol gyártották az adott svédnek tűnő vagy éppen nagyon is patrióta termékeket, amíg a szegény külföldi hallgató pénztárcájának megfelel.

Amikor az ember lánya keletre készül

Amikor valaki meghallja, hogy Oroszországba készülök, méghozzá valami Vlagyimir nevű (sokak számára földrajzilag behatárolhatatlan) helyre, akkor az általános reakció valahogy így néz ki: úúúú, tényleg?, mintha egzotikum lenne, vagy úúú tényleg?, mintha azt mondaná az illető, jesszumpepi, te megőrültél. Az első sokk után persze jönnek a praktikus kérdések, amikből általában kiderül, hogy mindenki úgy gondolja, valahová Szibéria legtávolabbi csücskébe megyek, ahova nem elég ötven bundabugyi, ötezer réteg trikó-póló-vékonypulcsi-vastagpulcsi-kiskabát-nagykabát és persze a kötelező usanka-kombó, mert két perc alatt elnyel a hó és ottmaradok. (Vaaagy elrabol az orosz maffia, eladja a vesémet a feketepiacon és ottmaradok. Vaaagy kitör a harmadik világháború és elejtenek túszként és ottmaradok. Mittomén.)

Mindenkit megnyugtatok: Vlagyimir nem Szibériában van. Persze, nem lesz nagy meleg, de a készülődésembe beletartozik, hogy december óta egy asztali alkalmazáson követem, hogy mekkora a különbség hőmérsékletileg, és azért annyira nem vészes. Itthon is volt már -15 fok, valahogy azt is túléltük - az, hogy a globális felmelegedés miatt már kezdjük elfelejteni idehaza, hogy néz ki az a hó, az már egy másik dolog.

Persze tény, hogy azért fel kell készülni dolgokra. Egyrészt a hidegre, nyilván, de leginkább inkább arra, hogy február 6-án kirepülök egy nem túl közeli országba, és négy hónapon át bizony nem nagyon tudok hazaugrálni, hogy "hopsz, otthonhagytam azt a karkötőt, ami most olyan nagyon passzolna a felsőmhöz". Szóval át kell gondolni, mit és hogyan csinál az ember.

Adott ugyanis két bőrönd meg egy hátizsák, amit - terveim szerint - még át tudok cűgölni Moszkván és onnan a vonaton keresztül Vlagyimiron. Lehetőleg az egyik bőrönd legyen sporttáska, hogy vállra tudjam kapni. Az, hogy hány kiló lesz ez a pakk... Remek kérdés, tegyétek fel egy hét múlva újra és meglátjuk.

És persze ilyenkor rá kell jönni, hogy ja, lehet, hogy a kikopott, szakadozóban lévő farmergatyát már nem kéne kivinni. Vagy hogy a csini ünneplős cipő annyira talán nem nélkülözhetetlen abban a négy hónapban. Akkor már inkább ideje lenne venni egy rendes télikabátot (ja mert én ilyen mások számára igen vékony, tavaszias cuccokban tengek-lengek ezekben a mostani telekben) meg egy olyan szőrös bakancsot, amibe itthon háromszor belerohadnék, amíg elérek az egyetemre (és az az út gyalog sincs 10 perc, tegyük hozzá), de ott kelleni fog. 

És ez még hagyján, de ott vannak a hivatalos dolgok: a vízum. Nekem azt tanácsolták, hogy Debrecenbe menjek (bár nincs közelebb se Orosházához, se Szegedhez), mert ott biztos pöccre megcsinálnak mindent. Amúgy annak ellenére, hogy valami ördöngös dolognak gondoltam, nem túl bonyolult. Minden szükséges információt megtaláltok itt, a vízumigényléshez a szükséges dokumentumokon túl pedig ezen a remek oldalon kell kitölteni (angolul vagy magyarul) egy vízumigénylő formanyomtatványt. Nem mellesleg jó hír a diákoknak: ha tanulni mész ki, a tanulói vízum ingyenes, 90 napra adják meg, amit aztán (ha szükséges - nekem például az lesz) Oroszországban tudsz meghosszabbítani 1000 rubelért.

Legfeljebb egy hetet kell várni a vízumra (ha sürgősségin kéred, akkor 2-3000 Ft ráfizetéssel megcsinálják egy nap alatt), onnan kezdve sínen van a dolog. Jöhet az utazás! A merészebbeknek ott a 40 órás vonatút (plusz pár óra ugyebár eljutni Vlagyimirig) - én is ebbe a kategóriába akartam tartozni, de a helyzet az, hogy most eléggé megritkultak a Budapest-Moszkva járatok, nem is olyan olcsóak, szóval maradt a jó kis fapados WizzAir, főleg hogy sikerült elcsípni egy 10.990 Ft-os jegyet - szóval gyakorlatilag a két bőröndöm (kézipoggyász ingyenes, egy bőrönd 6000 Ft) drágábban utazik, mint én. Szóval gyerekek, Moszkvába kiruccanni ilyen nem túl csúcsszezonnak nevezhető időszakban nagyon megéri, egy jól megpakolt kézipoggyásszal tulajdonképpen kinn is van két óra alatt az ember, aztán valahol csak el lehet aludni (pl. couchsurfinggel). Csak egy kis bátorság kell.

És hogy mit hagyok itthon? Mi lesz az, amit a legjobban fogok hiányolni a kiszortírozott dolgok közül? Vagy ami eszembe se jutott, mégis kell? Már nem kell sok és meglátjuk.

Miért éppen Vlagyimir?

Az úgy volt, kezdhetném a történetet, hogy igazából Szentpéterváron szerettem volna eltölteni a tavaszi szemesztert. Erre kiválóan megfelel - általában - a Balassi Intézet négyhónapos ösztöndíja a pétervári Herzen Egyetemre, amit az orosz MA szakos hallgatók részére hirdetnek. Sajnos idén viszont vártuk és vártuk, a pályázatnak pedig se híre, se hamva. Persze ha menni kell, hát menni kell, én már régóta kitaláltam, hogy márpedig 2015 tavaszát külföldön fogom tölteni. Az Erasmus addigra lejárt (persze mivel Oroszország nem EU-tag, oda amúgy se jutottam volna ki, de azért egy kis Krakkó se lett volna rossz), így hát egy választásom maradt: a Campus Hungary.

Sokan sokfélét mondtak már erről a pályázatról. Tudom, hogy a Campus indulásakor sok probléma volt a kifizetésekkel, csúszott az ösztöndíj, a pályázók meg rágták a küszöböt, de szerencsére egy szaktársamtól már pozitív véleményeket kaptam. Az egyetlen bökkenő, hogy ezt bizony a hallgatóknak kell leszervezni. A pályázati kiírás alapján érdemes olyan egyetemmel felvenni a kapcsolatot, akikkel már eleve van kapcsolat - sajnos a mi tanszékünk eléggé híján van az ilyen kontaktoknak (Oroszországba sajnos épp az EU-kérdés miatt némileg macerásabb az áthallgatások leszervezése), így hát próbacseresznye alapon összerittyentettem egy csinos orosz nyelvű önéletrajzot, megfogalmaztam egy illedelmes kapcsolatfelvevő levelet ékes orosz nyelven, és szétküldtem több egyetemre is, vagy luk, vagy fa. 

Szóval felmerül a kérdés, mi lett Szentpétervárral és persze a híres-neves Moszkvával? Nos, az a helyzet, hogy általában egy ilyen be-szeretném-magam-kuncsorogni-az-egyetemre levélre legtöbbször az a válasz az ilyen pármilliós fő- (és majdnem fő)városokból, hogy persze, gyere csak, de akkor fizesd az x milliós tandíjat is. A Campusnak elvileg van kiegészítő ösztöndíja arra az esetre, ha tandíjas képzést választ a hallgató, de nekem elsődlegesen két célom volt: 1. ne legyen tandíj, 2. kapjak kollégiumi szállást is (ha nem is ingyen, de mondjuk baráti, az itthonihoz hasonló áron). Szóval a tandíj esélyes belengetése miatt inkább az úgymond kisebb, vidéki egyetemeket céloztam meg, amik lehetőség szerint nem is valahol Szibéria túlsó csücskében vannak. 

Az első helyen Nyizsnyij Novgorod állt. Ne kérdezzétek, hogyan és miért, de amikor megláttam ezt a remek timelapse videót a városról, rögtön beleszerettem, és eldöntöttem, hogy na nekem ott kellene tanulnom. Nincs is olyan messze Moszkvától (durván 4 óra vonattal), ráadásul kb. 1,5 milliós város nem kevés történelmi múlttal, szóval valószínűleg nem unatkozik az ember. Sajnos azonban se a novgorodi állami egyetemről, se az ottani nyelvészeti egyetemről nem kaptam választ (illetve kaptam, de csak másfél hónappal a pályázati határidő lejárta után), így maradt a B-varáció: Vlagyimir.

Vlagyimir épp Moszkva és Novgorod között félúton helyezkedik el, és a maga 300 000 fős lakosságával kisvárosnak számít (bár Szegednél csak háromszor nagyobb, Orosházánál meg... kicsit még többször). Az egyik oktatóm odavalósi, ott is tanult, szóval még ez sem egy elhanyagolható tény a későbbiekre nézve. Nagyezsda, az én koordinátorom és szó szerinti reménységem nagyon hamar válaszolt és megírta, hogy örömmel várnak tandíjmentesen a következő félévben. Megszámlálhatatlan levelezés után megkaptam a fogadólevelet és beadtam a pályázatot október végén. A gyors és éppen jól kiszámított szervezésnek köszönhetően határidőn belül maradtam, és decemberben kiderült, hogy még jó, hogy belevágtam a dologba, mert bizony megnyertem az ösztöndíjat.

És mit várok Vlagyimirtól?

Elsősorban azt, hogy végre valahára olyan szinten elsajátítom az orosz nyelvet, ahogy mindig is szerettem volna (főleg a beszédkészségemre fér rá a csiszolgatás). Másrészt ez egy történelmi múltú, ősi orosz város, ahol lehet, még oroszabb közegbe csöppenhetek, mint egy moszkvai vagy pétervári egyetem multikulti nemzetközi szakjain - utóbbi is nagyon szép és jó, de kicsit kevesebbet ad a "nagy orosz lélekből", talán. Nem tapos agyon több millió ember, de nem is fogom halálra unni magam egy isten háta mögötti faluban. Legalábbis nem tervezem.

És hogy milyen lesz valójában? Meglátjuk. Már kevesebb, mint két hét!

Egy blogról

Lássatok csodát, itt egy újabb, sokadik blog, amibe pötyörészni kezdek és újfent teljes optimizmussal remélem, hogy nem is fogom egyhamar abbahagyni. Merthogy van egy apró különbség a régi blogjaim és eközött: direkt célközönségnek szól.

Tudniillik a következő szemesztert - orosz szakos hallgatóként mondhatom, hogy végre valahára - Oroszországban töltöm féléves részképzésen, méghozzá Vlagyimirban, egy kb. Szeged-Budapest vonatútnyi távolságra Moszkvától a Campus Hungary ösztöndíjának köszönhetően.

Ez a blog tehát nem meglepő módon elsősorban a családomnak és a barátaimnak szól, hogy ne csak a Skype-on keresztül hallják, ahogy egy koliszobában beszámolok a kalandjaimról, hanem kicsit testközelből lássanak bele abba, merre járok nap mint nap, mivel foglalkozom, hogy is néz ki egy négy hónapos стажировка ott a (nem túl) messzi Keleten. Másfelől nem titkolt célom az is, hogy nemcsak az orosz szakos csoporttársaimnak, hanem minden más az orosz kultúra iránt érdeklődő erre tébláboló olvasónak adjak egy valósabb képet arról, mi is van valójában a "meanwhile in Russia" fotók mögött, milyen az a bizonyos nagy orosz lélek napjainkban, ha nem egy vaskos Dosztojevszkij-kötetből próbáljuk megismerni, hanem az utcán, az egyetemen, a sarki közértben vagy a vonaton. 

Így hát reményeim szerint lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere: személyes útinapló, fotók, videók, zenék, életérzések, lerombolt (vagy épp megerősített) sztereotípiák, tippek az Oroszországba utazóknak stb. Segítségképp oldalt megtaláljátok, épp milyen az idő és mennyi az óra Vlagyimirban, ha véletlen oroszul merészelek valamit leírni, le tudjátok fordíttatni a gépzettel, illetve van egy remek valutaváltó is, hogy ne kelljen annyit agyalni a rubel pillanatnyi árfolyamán. Akinek meg ez a blog nem lenne elég és Vlagyimiron túl is kalandozna kicsit Oroszországban, talál pár érdekes oldalt például a transzszibériai expresszről és a plackartos utazgatásról.

Az indulásig szinte pontosan két hetem van még. Addig szaladgálás, ügyintézés, meleg holmik beszerzése és tervezgetés a dolgom. És a várakozás. (Jaj, de rühellek várni.)