Az úgy volt, kezdhetném a történetet, hogy igazából Szentpéterváron szerettem volna eltölteni a tavaszi szemesztert. Erre kiválóan megfelel - általában - a Balassi Intézet négyhónapos ösztöndíja a pétervári Herzen Egyetemre, amit az orosz MA szakos hallgatók részére hirdetnek. Sajnos idén viszont vártuk és vártuk, a pályázatnak pedig se híre, se hamva. Persze ha menni kell, hát menni kell, én már régóta kitaláltam, hogy márpedig 2015 tavaszát külföldön fogom tölteni. Az Erasmus addigra lejárt (persze mivel Oroszország nem EU-tag, oda amúgy se jutottam volna ki, de azért egy kis Krakkó se lett volna rossz), így hát egy választásom maradt: a Campus Hungary.
Sokan sokfélét mondtak már erről a pályázatról. Tudom, hogy a Campus indulásakor sok probléma volt a kifizetésekkel, csúszott az ösztöndíj, a pályázók meg rágták a küszöböt, de szerencsére egy szaktársamtól már pozitív véleményeket kaptam. Az egyetlen bökkenő, hogy ezt bizony a hallgatóknak kell leszervezni. A pályázati kiírás alapján érdemes olyan egyetemmel felvenni a kapcsolatot, akikkel már eleve van kapcsolat - sajnos a mi tanszékünk eléggé híján van az ilyen kontaktoknak (Oroszországba sajnos épp az EU-kérdés miatt némileg macerásabb az áthallgatások leszervezése), így hát próbacseresznye alapon összerittyentettem egy csinos orosz nyelvű önéletrajzot, megfogalmaztam egy illedelmes kapcsolatfelvevő levelet ékes orosz nyelven, és szétküldtem több egyetemre is, vagy luk, vagy fa.
Szóval felmerül a kérdés, mi lett Szentpétervárral és persze a híres-neves Moszkvával? Nos, az a helyzet, hogy általában egy ilyen be-szeretném-magam-kuncsorogni-az-egyetemre levélre legtöbbször az a válasz az ilyen pármilliós fő- (és majdnem fő)városokból, hogy persze, gyere csak, de akkor fizesd az x milliós tandíjat is. A Campusnak elvileg van kiegészítő ösztöndíja arra az esetre, ha tandíjas képzést választ a hallgató, de nekem elsődlegesen két célom volt: 1. ne legyen tandíj, 2. kapjak kollégiumi szállást is (ha nem is ingyen, de mondjuk baráti, az itthonihoz hasonló áron). Szóval a tandíj esélyes belengetése miatt inkább az úgymond kisebb, vidéki egyetemeket céloztam meg, amik lehetőség szerint nem is valahol Szibéria túlsó csücskében vannak.
Az első helyen Nyizsnyij Novgorod állt. Ne kérdezzétek, hogyan és miért, de amikor megláttam ezt a remek timelapse videót a városról, rögtön beleszerettem, és eldöntöttem, hogy na nekem ott kellene tanulnom. Nincs is olyan messze Moszkvától (durván 4 óra vonattal), ráadásul kb. 1,5 milliós város nem kevés történelmi múlttal, szóval valószínűleg nem unatkozik az ember. Sajnos azonban se a novgorodi állami egyetemről, se az ottani nyelvészeti egyetemről nem kaptam választ (illetve kaptam, de csak másfél hónappal a pályázati határidő lejárta után), így maradt a B-varáció: Vlagyimir.
Vlagyimir épp Moszkva és Novgorod között félúton helyezkedik el, és a maga 300 000 fős lakosságával kisvárosnak számít (bár Szegednél csak háromszor nagyobb, Orosházánál meg... kicsit még többször). Az egyik oktatóm odavalósi, ott is tanult, szóval még ez sem egy elhanyagolható tény a későbbiekre nézve. Nagyezsda, az én koordinátorom és szó szerinti reménységem nagyon hamar válaszolt és megírta, hogy örömmel várnak tandíjmentesen a következő félévben. Megszámlálhatatlan levelezés után megkaptam a fogadólevelet és beadtam a pályázatot október végén. A gyors és éppen jól kiszámított szervezésnek köszönhetően határidőn belül maradtam, és decemberben kiderült, hogy még jó, hogy belevágtam a dologba, mert bizony megnyertem az ösztöndíjat.
És mit várok Vlagyimirtól?
Elsősorban azt, hogy végre valahára olyan szinten elsajátítom az orosz nyelvet, ahogy mindig is szerettem volna (főleg a beszédkészségemre fér rá a csiszolgatás). Másrészt ez egy történelmi múltú, ősi orosz város, ahol lehet, még oroszabb közegbe csöppenhetek, mint egy moszkvai vagy pétervári egyetem multikulti nemzetközi szakjain - utóbbi is nagyon szép és jó, de kicsit kevesebbet ad a "nagy orosz lélekből", talán. Nem tapos agyon több millió ember, de nem is fogom halálra unni magam egy isten háta mögötti faluban. Legalábbis nem tervezem.
És hogy milyen lesz valójában? Meglátjuk. Már kevesebb, mint két hét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése