Igen, merthogy nem meglepő módon van olyan Oroszországban. Sőt, konstansan. Március végén is, sőt most van leginkább a tetőfokán, már ami engem illet.
A legrosszabb, hogy két hete olyan őrülten jó idő volt, hogy már a piros kabátomban flangáltam (néha még abban is melegem volt a napon), átvettem az edzőcipőmet és volt, hogy csak csukott szemmel sétálgattam a járdán, mert úgy jobban ment a fotoszintetizálás. Persze mondták, hogy ez nagyon szokatlan meg rekord meg minden errefelé, szóval el lett húzva előttem a mézesmadzag, aztán vissza lettem taszítva a hidegbe. Jó hír, hogy alapvetően süt(öget) a nap, a hó legnagyobb része is elolvadt. De. A hó nélkül csak annyi változott, hogy a fehér-latyakos helyett minden szürke és barna, egy fia zöld színt se látni sehol, ami februárban nem gond, de lassan a naptári tavasz feléhez (!) közeledve azért kezd zavaró lenni. (Épp ezért amikor megláttam a virágzó tulipánfás képeket Szegedről, legszívesebben bekuporodtam volna a sarokba, hogy egy pokróc alatt elsirassam az életemet.) Ráadásul a szél is fúj, alapvetően épphogy 1-2 fok körül van az átlaghőmérséklet napközben. Mindemellett ott van ez a furcsa két lét közötti állapot: nem vagyok otthon, nem járok az otthoni óráimra, de tudom, hogy azokra is készülni kéne most már - mindeközben itt vagyok, járok az óráimra, de a tanáraim még mindig nem igazán tudnak velem mit kezdeni, már annak is örülnek, ha meglátnak az órán, de nyilván nem várják el, hogy ugyanazt a teljesítményt hozzam, mint az oroszok. Van is dolgom (rengeteg), meg nem is.
És igen, most jön az a pont, amikor mindannyian az orrom alá dörgölhetitek, hogy hát te akartad ezt. Nyáh, attól még szabad nyafogni egy kicsit, nem?
Mit lehet ilyenkor tenni? Remek kérdés, én se tudom a választ, de én valahogy így reagálom le a dolgot (nem feltétlen kell követni a példámat):
1. Fogj egy hétvégét és hagyd, hogy totálisan elemésszen a téli depresszió. Ne nagyon mozdulj ki, lehetőleg ne találkozz senkivel. Még ha érzel is valami furcsa vágyat arra, hogy emberi szót hallj, akkor is gondolkozz inkább fél órát, hogy áthívj-e filmezni egy szinttársat, aztán dönts úgy, hogy áh, biztos nincs is itt, nem ér rá, késő is van, jobb lesz egyedül. Nézz inkább sorozatot. Ha azt hinnéd, ez már sok, akkor nézzél még pár részt. Néha melegíts magadnak valami kaját.
2. Teljes letargiában vagy vasárnap estére? Helyes, elérted a holtpontot.
3. Szedd össze magad és menj be órára. Amikor meglátod, hogy az orosz csoporttársaid is csak támasztják a fejüket és szenvednek, érezd át, hogy ez egy univerzális betegség.
4. Na most legyen eleged az egészből.
5. Menj el a boltba, mert amúgy is kell venni ezt-azt. Vegyél egy vagon csokit, szirokot (az orosz túró rudi, nyam!), esetleg valami luxusnak tűnő füstölt sajtot, bármi olyasmit, amire nagyon vágytál a borzasztóan kies hétvégén, de nem akartál csak ezért boltba menni.
6. Menj el vásárolni. Ne smucigoskodj: vegyél magadnak könyveket, mert rég vágysz erre, vegyél egy új táskát, mert azt is már régóta szeretnél, aztán menj el az egyik virágos bódéba, hogy legalább a szobádban láss valami zöldet, meg nem árt, ha a plüsspatkányok mellett valódi élőlény is van még a szobádban.
7. Keresd az emberek társaságát. Még akkor is, ha nem jön csak úgy magától.
8. Tanuljál!
Most ott tartok, hogy mindjárt megebédelek, aztán elmegyek beteljesíteni a hatos pontot, mert ez már tényleg nem állapot. Nem vagyok az a shoppingoló alkat, de most már tényleg nincs jobb ötletem. Persze biztos nem csak az időjárás hibája ez a demotiváltság, az én alapvető hajlamom a lustaságra is közrejátszik. És most reménykedjünk, hogy az édességből és az új cuccokból nyert boldogsághormon elég lesz arra, hogy kilendüljek a gonosz téli depresszióból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése