LENINGRÁD!

A kincset érő jegy.
(18+, haha)

Nem terveztem, hogy ilyen hamar visszatérek Moszkvába (egy hónapon belül kétszer, ejj, még úgy is, hogy megérkezett az ösztöndíj, azért luxus), na de amikor rám írt Zsófi, hogy jön a Leningrád (minden orosz szakos, kicsit is jó ízlésű egyén kedvenc orosz bandája), csak két kérdésem volt. Mikor? Mennyiért? És ez is leginkább csak azért, hogy tudjam, hova írjam be a naptáramba és mennyit kell felvennem a bankból, mert nem volt kérdés, hogy itt bizony parti lesz, de nagyon.

Sokba fáj a jegy a koncertre. Sose adnék ki ennyit ilyesmire, mert burzsuj állat vagyok. Na de! ez megérte. Mondhatnánk, hogy de hát nyáron jönnek a Szigetre, akkor egy napijegy áráért (amit akár többé-kevésbé ugyanennyiért is megvehetnék) több koncerten is lennék meg fesztivál és juhú. De a különbség nem mérhető a két koncert között, amit

1. valami tök idegen országban tolnak, ahol a fesztiválozók 80%-ának (vagy többnek) fogalma sincs arról, mit énekelnek a színpadon, csak érzik a zenét és tombolnak (ezért vicces az, amikor Snurov leszidja a közönséget a Szigeten, hogy ne csak tapsoljanak, hanem énekeljenek is - a közönség nyilván nem érti, csak a tapsolós kézmozdulatot, szóval elkezdenek még jobban tapsolni),

2. vagy amit hazai földön tolnak le, ahol mindenki az első akkordokból tudja, melyik szám következik, énekelnek, nincsen se nyelvi korlát, se meg nem értés, minden klappol.



Persze a zene mindenütt zene, azért a Szigeten is nagyot lehetett tombolni (mindenkinek, aki kimaradt az életérzésből, egy kis pótlékként itt egy teljes Sziget-koncert):

De milyen volt a koncert? Tudni kell, hogy én amúgy nem vagyok egy nagy koncertező. Imádom a zenét, jó a koncerthangulat, de vagy nincs hozzá jó társaságom, vagy csak simán emberundorom van és nem vagyok elég részeg ahhoz, hogy elviseljem a teljesen random emberek mindenféle testnedveit és azt, hogy eltaposnak, kicsi vagyok, nem látok, nekem jönnek, izé. Épp ezért fogalmam sincs, hogy illik tisztességesen egy koncertről írni. Úgyhogy írok róla nem tisztességesen. Mindenkitől elnézést.

A kép telefonos, de a lényeg, hogy ottan álltunk, ni.

Odaértünk jó hamar, és egy kis csoki és az eddigi legértelmesebb oroszországi kávénk (nyamm) után be is álltunk a sorba fél 6-kor, mert mi más csináljunk. Hat után nem sokkal be is engedtek, és mivel gyorsan lepakoltuk a kabátunkat és megláttuk, hogy az emberek még sokat szedelőzködtünk, beálltunk a színpad elé. Körülbelül a 4-5-6. sorba (fene tudja ezt számolni, amikor nincsenek is valódi sorok). Még a színházban se jutok sose ennyire közel a színpadhoz, nemhogy egy koncerten, ahol kicsi vagyok és nem szeretem az embereket, ezért általában inkább a levegősebb hátuljára húzódok, ahol kutyagumit se látok a színpadból, de legalább van mozgás- és légterem. De mi ott voltunk. És egy két és fél méteres Hegyet leszámítva iszonyúan közelről láttuk az egész bandát (kedves Hegy, először is, hogy nőttél ekkorára? másodszor, azért köszi, hogy nem vagy az az ugrálós-táncolós típus, akkor nehéz lett volna belőni a megfelelő kikukucskáló szöget, másrészt tuti, hogy a lábacskáim is bánták volna, ahogy eltiporsz). De persze csak azután, hogy elegáns egyórás késéssel elkezdték a koncertet. Addigra azért kicsit már unatkoztunk a teljesen random felkonfzenék között, amik abszolút nem voltak felpörgetőek, meg hát na, egy helyben ácsorogni egy órán át sosem öröm.

Szintén fantasztikus minőségű kép,
egyszer majd lesz videó is,
de a lényeg a leírhatatlan vigyor
az arcunkon

De elkezdődött. Hát az valami leírhatatlan volt. Szerintem több számon keresztül nem sikerült elhinnünk, hogy tényleg ott vagyunk, együtt a tömeggel, együtt a zenével. Mármint na, félreértés ne essék, nem vagyok egy őrült fanja az együttesnek, de sokat hallgatom őket, igazi energiabomba az, amit tolnak, és valahogy ha orosz zenére gondolok, mindig ők az elsők, akik eszembe jutnak. Ezért elég hihetetlen - ez is egy a kevés igen, TÉNYLEG itt vagyok Oroszországban!-pillanatok közül. 

Szóval a koncert fantasztikus volt. Őrült tempó, remek dalok, és szerencsére azért a nagyobbik részét ismertem is, még ha néha csak halandzsázni is tudtam a szöveget - ja igen, merthogy alapvetően a régebbi albumaikat hallgatom, az új számaikból sokat nem ismerek. De minden klappolt. És roptuk a rockot, de nagyon. 

Csak attól félt őszintén a kis emberfóbiás énem, hogy engem itten úgy el fognak taposni, ahogy annak rendje-módja szerint kell. De nem! Kérem szépen, ez egy rendkívül értelmes tömeg volt. Tegyük hozzá, hogy egészen üdítő, hogy huszas, de még inkább harmincas, sőt negyvenes korosztály volt körülöttünk, szóval nem kellett arrébb lökdösni az idegesítő tiniket, mindenki azért jött, hogy egyszerűen élvezze a zenét és jól érezze magát. Egy-két fura pillanat volt csak a közönségben. Amikor egy igazi karót nyelt nő rászólt az előreturakodókra, hogy hát ő volt itt előbb, a lányok meg visszaszóltak, hogy hölgyem, kérem, nem operába jött, hanem koncertre. Vagy amikor a szünetben hirtelen meglöktek minket hátulról, és észrevettük, hogy a fejük felett pakol egy csávót tovább a tömeg, de nem olyan filmesen-felemelően, hanem inkább olyan továbbdobálósan, hogy eriggyen már innét. És amikor ugyanez a nálam fél fejjel alacsonyabb (!) csávó visszatért Kelet-Európa legszebb mezítelen férfi felsőtestével (brrr), hogy mögöttünk ugrabugráljon. De egyébként teljesen rendben volt, megvolt a magunk kis tere, senki se taposott el, csak a nyakam fáradt el a Hegy válla fölötti átkukkolásban (de ő is elment az utolsó szünetnél, akkor végre leengedhettem a fejem, mennyei volt). 

Ezek a képek pont az egy nappal korábbi koncerten készültek, de csak ilyet találtam értelmes minőségben, és igazából a látvány tökugyanilyen volt szombat este is.

Ééééés ha ez a kép szombaton készült volna, akkor valahol ott a jobb sarok felé, a felirat mellett csápoló magas ember környékére kéne minket képzelni. Nem rossz.

Mit is mondjak. Tényleg, egy energiaabomba volt. Minden. Egyes. Szám. Még az is, ami nem annyira táncolós. Na de hogy stílszerű legyek: szuper gud volt, slussz.