Moszkvai kiruccanás #4: Külügy, OTP, Arbat és végkicsengés

És megint csak beszéljenek helyettem a képek:

A híres Hét nővér egyike, a Külügyminisztérium. Robosztus, monumentális, fényképezőgéppel fel nem fogható.

...és az út túloldalán a nem túl megkapó látvány, ami azért sokfelé hasonló. Ja és hopp, végre egy működő OTP egy szívemcsücske bankautomatával!

És hopp, már a régi Arbat utcán vagyunk: furafejű Puskin és furafejű Natasája a Puskin-ház környékén. Izé.

Na de ha már irodalom! Ugyan pont nem sikerült lekapni, de Bulat Okudzsava (Viszockijhoz hasonlóan ő is afféle "bárd") szobránál egy nagyon szimpatikus fiatalember szavalt verseket. Muszáj volt dobni neki egy kis aprót - igazából a Tretyakov Galériát leszámítva itt kapott el még igazán az "igen, ez itt Moszkva!"-érzés.

Mu-mu és a bocik. (És kicsit elszomorodik a szívem, hogy a szegedi Boci elől likvidálták a mi saját szuper teleszkópos tehénkénket a hotel felhúzása után, szip.)

Mert a Rálik-családban alap, hogy ha nyitott szájú állatos szobrot látsz, dugd bele a fejed. (Igen, érett, felnőtt nő vagyok.)

A szokásos orosz eklektika és kontrasztok: igazi sétálóutcai, gondozott épület, mögötte egy igen össze-vissza álló, régiesen új kajálda, miközben mindezek fölé tornyosul barátunk, a panel. 

Sztarij Arbat - ha kicsit érezni akarod, milyen volt a város lüktetése azelőtt, hogy tizenakárhány millióssá nőtte magát...

És a fotó, ami mindenkinek sokba kerül, de hát anyám, Cseburaska!

Mit is mondhatok összességében az első rendes találkozásomról Moszkvával? Nos, azt kell mondanom, hogy rengeteg eldugott kincs van a városban mindenfelé, főleg ha kultúrát (múzeumot, színházat, csipetnyi történelmet, irodalmat stb.) keres az ember. De tényleg keresni kell, mert ez a városóriás egyszerűen magába szippant mindent a szürkeségével, a hatalmas, robosztus paneljeivel és a rohanó embertömeggel. Szóval igen, meg kell nézni sok mindent, ki kell próbálni, de hogy huzamosabb ideig ott éljek, hmm, hát azért azt nem tudom elképzelni. Így a kis nyugodt, kedves Vlagyimirból azért jó egyszer-egyszer átugrálni és művelődni. Ja meg olyan szinten lejárni a lábam, hogy aztán napokig próbálok regenerálódni...