Gyakran Ismételt Kérdések #3: Nincs honvágyad?

Nincs. Még.

Ezt válaszolom mindenkinek, legyen az magyar vagy orosz. Mert az oroszok körülbelül már az első héten kérdezgették, hogy nem hiányzik-e az otthon. Teljes döbbenettel fogadták a hírt, hogy négy teljes hónapig leszek itt - először volt valami balsejtelmem, hogy úristen, hát olyan rossz Vlagyimirban, hogy ha valaki négy hónapig egyfolytában itt van, az a vesztébe rohan? De idővel rá kell jönnöm, hogy valamiért a csoporttársaim nem nagyon tudnak elszakadni otthonról. Még akkor is, ha jóval többet kell vonatozniuk-buszozniuk, mint nekem, szinte minden hétvégén hazamennek, és többen is mesélték, hogy amikor maximum egy hétig voltak itt-ott külföldön, már pár nap után honvágyuk volt. Persze lehet, én vagyok egy érzéketlen tuskó, de azért az internet csodájának hála tulajdonképp mindenkivel bármikor kapcsolatba tudok lépni, nem vagyok elszigetelve a külvilágtól, és alapvetően nem érzek olyan hűdeoltárinagy kultúrsokkot itt Vlagyimirban. Persze, vannak kisebb-nagyobb különbségek az itteni és az otthoni életszínvonal, szokások és mentalitás között, de lehet, vannak ugyanekkora eltérések Magyarország egyes területei között is.

Persze van, ami hiányzik, de egyelőre leginkább csak praktikus dolgokat tudok említeni.

Például a fürdőszobát. Mondanám a fürdőkádat is, de nem, igazából már a kolis fürdőnek is nagyon tudnék örülni. Mert ugyan most már nincs vízvezetékszerelés, de a szomszéd blokk tusolójában (tehát a szinten lévő három tusolóból az egyetlen üzemelőben) most épp dugulás van, szóval ha hamar érkezel, le tudsz tusolni, de ha későn, akkor bokányi kitudjamilyen víz fogad a tálcában. Mondjuk ha működik, akkor sem egy élmény: a körülbelül WC-méretű helyiségben a tálca van és másfél papucsnyi hely kilépőnek, a függöny (ami tömény nejlon, nem ilyen menő ikeás puha vízlepergetős izé. ja és gusztusos hieroglifák vannak rajta, mondtam már?) meg valahogy úgy lett kitalálva, hogy az eleve nem túl nagy tálcának az egynegyedénél lóg, szóval konkrétan nincs mozgási lehetőség, mert az egyik oldalt fal és csap van, a másik oldalt meg már a függöny, slussz. Szóval marad a közös tusoló, ami továbbra is jobban emlékeztet a holokausztfilmek gázkamráira (én kérek elnézést, de tényleg), mint egy tusolóra. Komolyan, mennyibe került volna csak kétszer ekkora műanyag paravánokat berakni, hogy takarjanak valamit (a függönyt meg már meg se merem említeni)...? És én naiv úgy gondoltam, hogy hah, nem baj, ha éjfél előtt 10 perccel megyek le tusolni, biztos nem lesz ott senki. És igazam lett, jobban, mint gondoltam volna: a portás szólt utánam, hogy a-aa, ne siessek annyira, a fürdőt este 10-kor zárják. Ne kérdezzétek, hogy miért. Fantasztikus.Szóval igen, nem hittem volna, hogy ilyen hamar fog hiányozni még a kolis fürdő is, de igen, ez hiányzik.

Mondhatnánk a magyaros ízeket, de bő három hét alatt azért nem érzem égető szükségét a zsíros, paprikás dolgoknak (bár az egyik nap nagyon megkívántam egy jó kis sajtos-tejfölös lángost gondolatban). De ha kajáról van szó, akkor egy dolog van, aminek egyelőre nem találtam párját: a kenyér. A friss, ropogós héjú, puha belű, éppen enyhén sós parasztos cipó. De még a szegedi sütiboltos szeletelt kenyér is. Itt eddig nem találkoztam mással, csak a csomagolt szeleteltekkel és a frissnek feltüntetett, de már ránézésre is bodag barna- és feketekenyerekkel. Eddig három fajtát próbáltam: a fehérkenyér szinte édes volt, nincs ropogós héj, csak gumiszerű bél, a rozsos (?) félbarna egész jó volt, de szintén csomagolt, szóval nem túl friss, a feketekenyeret idéző igen barna meg már egészen savanykás, és a változatosság kedvéért szintén bodag. És furcsamód nem is nagyon láttam rendes pékségeket. Viszont a lengyelek röhögve hívták fel a figyelmemet arra, hogy van a városban egy kenyérgyár (igen, jól látjátok, gyár) - talán ez mindent megmagyaráz.

És harmadik praktikus dologként a konyhát említeném. Igazából a konyha maga teljesen rendben van, az itthagyott vagy közösbe bedobott eszközök is egész kielégítőek (én csak egy-két könnyű műanyag tányért meg néhány evőeszközt hoztam szinte, meg egy kicsi lábost, szóval hálát adtam az égnek, amikor megláttam a remek állapotú serpenyőt és tésztaszűrőt), bár egy nagyobb lábosra szükségem lenne hosszú távon, de rajta vagyok az ügyön. Ami viszont pótolhatatlan, az a sütő. Van egy rezsónk, ami teljesen jó, egy szavam se lehet, de azért most érzem meg, hogy milyen könnyű is lenne csak bedobni a sütőbe a rakottkrumplit vagy egy kis sültcsirkének valót, hogy ne kelljen a hét többi napján ezzel bajlódni. Nem baj, sűrűn bogarászom a nosaltyt és remélhetőleg feltalálom a spanyolviaszt a négy hónap alatt. És ami még hiányzik a konyhából: a társaság. Otthon és a koliban is hozzászoktam, hogy ha kaja van, akkor beszélgetés van. Sajnos a konyha elég hideg, szóval alapvetően mindenki behúzódik a saját szobájába, és én is így teszek, legtöbbször nem antiszoc érzésből, hanem mert tényleg kellemesebb melegben enni meg mondjuk valami sorozattal vagy valakivel szkájpolva, csetelgetve, mint a csodás tapétát bámulva.

Körülbelül eddig ennyi, ami hiányzik. Ja, meg a macskák (itt is megjegyzem, hogy március 1-jén országos macskanap volt Oroszországban, na tessék, tudják, mire kell gondolni!). De hogy honvágyam lenne, azt még nem tudom mondani. Ez egy nagy kirándulás. Egy kaland. És már március van, gyerekek, őrült gyorsan el fog telni ez a négy hónap.

Na de jólvan, tudjátok, hogy nem vagyok egy érzelgős típus, de azért tessék, örüljetek: mindenkit megnyugtatok, hogy nagyon hiányoztok ám! Haza nem mennék, de azért az jó buli lenne, ha ti itt lennétek. Boldogok vagytok? :)