Szóval odaértem a kasszákhoz, és mivel külföldről nem lehet jegyet venni (legalábbis külföldi útlevéllel semmiképp), jött a jegyvásárlás. Eredetileg a hagyományos elektricskára akartam jegyet venni, mert hamarabb indult és mert azt írta az én Nagyezsdám, hogy arra már pénteken nehéz jegyet szerezni. De mivel minden normál kasszánál egyáltalán nem mozgó sorok álltak, az expressznél meg senki, odamentem rákérdezni, és mire észbe kaptam, már meg is vettem a jegyet az expresszre, ami ugyan valamivel később indult, de legalább csak négy helyen állt meg, nem minden egyes sarokban. És amúgy már annyira elfáradtam a végére, hogy igazából mindegy volt, mire veszek jegyet, csak belátható időn belül vigyen el Vlagyimirba.
Следующая станция – Владимир!, mondja be önfeledt boldogsággal egy kedves női hang az expresszen. Ja igen, mert bemondja. De nemcsak ezt, körülbelül negyedóránként folyamatosan pofázott valamit a felvett hang, általában arról, hogy mennyire de nagyon életveszélyesek a vasúti pályák, nem szabad rajta szaladgálni, óvatosnak kell lenni a peronon, vigyázzunk a gyerekekre, nehogy nyomorékokká váljanak (bezony!). A metrón meg azt mondják be újra és újra, hogy kedves utasaink, jó lenne, ha udvariasan átadnák a helyüket az öregeknek, a mozgáskorlátozottaknak és a kismamáknak. Érdekes.
Lényeg a lényeg, a vonaton belekukkantottam abba a Moszkván kívüli Oroszországba, bár sokat nem láttak, csak rengeteg „berjozkát” (a nyírfácska, ami máshol is van, de itt tényleg mindenütt), hóborította fenyőerdőket meg olyan édes, igazi színes, fodros, girbegurba, egyedi orosz faházikókat, hogy tényleg olyan volt, mintha valami orosz népmesébe csöppentem volna hirtelen. Persze először el kellett hagyni a moszkvai panelrengeteget (aminek a közepén hopp egy aranykupolás pravoszláv templom!).
És akkor még néhány funfact a vonatról:
1. Az „orosz MÁV-on” nagyon kedvesek a kalauznők, ráadásul nem lehangoló, ormótlan egyenruhát aggatnak rájuk, hanem egy egész menő pirosas-bordós árnyalatú szettet nagykabáttal, csini sapkával (meg is értem, hogy jobb a kedvük, mint nálunk).
2. Az Aeroexpresszen és a vlagyimiri vonaton is volt büfésboszorkány! (Bár sajnos én értettem, hogy nem Bogoly Berti-féle mindenízű drazsét meg sütőtöklevet árul, csak Snickerst meg forró teát, de egy kis fantáziával minden lehetséges.)
3. Én bizony nem jártam úgy, mint a Moszkva-Petuski szegény kis Venyicskája és eljutottam Petuskiba is (és nem a Vörös téren ébredtem fel valahogy egy überhosszú lidércnyomásos elektricskázás után)! Sajnos az a copfos nem volt ott az állomáson, szóval Venyicskának lehet jobb is, hogy lidércnyomáson innen és túl valahogy visszajutott Moszkvába. Kaptok fényképet is erről a neves eseményről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése