Ahogy már említettem, az időjárás az elmúlt hétben felettébb fantasztikus volt: tartós 0 fok fölötti hőmérséklet, napsütés, sapka és kesztyű nélkül is vígan el lehetett bóklászni a napon, boldogság. Ma egy kicsit visszavett ebből az optimizmusból az ég, szürke lett és valami esős-havas izé is szöszmötölt néha, de csak épp annyira, hogy az ember megérezze, hogy azért még február van.
De azért nem fagy, épp ellenkezőleg, lassan, de biztosan olvad. Pocsolyák mindenütt és igen, latyak. Na de! Az, ami nálunk ocsmány latyak, az csak egyetlen egy fokozat az oroszországi latyakskálán. Olyan akadálypályák jönnek létre a járdákon - főleg a koli kis utcájában, amit nem túl sűrűn (ergo: sohasem) takarítanak. A legalább ötcentis jégpáncél tartja magát, bár most (lekopogom) épp nem csúszik olyan nagyon, sőt néhány foltban még a járda is kilátszik alóla.
Visszatérve a latyakskálára: a kedvenc latyakom mindenképp a jégkásás pocsolya. Nincs rá rendes szavam, ilyet én még ilyen mennyiségben nem láttam (otthon vagy hó van, vagy latyak, vagy sima pocsolya, slussz). Ádáz egy dög, főleg ilyen szürke időben, az estéről nem is beszélve. Merthogy álcázza magát. Fényviszonyoktól függően hol szilárd jégnek, hol kicsit vizes, de szilárd betonnak. Persze igazából pocsolya egy jó adag jégkásával, amibe olyan jól bele lehet tapicskolni, ha figyelmetlen az ember, hogy csak na. Egyedül egy kicsivel erősebb csillogás árulja el, de van, amikor egyszerűen észrevétlen.
Mókás az élet itt keleten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése